Minimális kényelmetlenség, maximális élvezet

Beszélgetés Kubinyi Enikővel a kutyatartás kapcsán megfigyelhető társadalmi változásokról. Isó M. Emese interjúja a Credo 2023/2 számában. (https://www.evangelikus.hu/hireink/evelet/egy-biztos-a-valtozas)

Amikor a változás tematika mellett döntöttünk a lapszámunk vezérfonalaként, az járt a fejünkben, hogy a társadalmat és a keresztény közösségeket is olyan témák foglalkoztatják aktuálisan, amelyeknek ez egy közös pontja: klímaváltozás, a háborúk, amelyek egyik napról a másikra forgatják fel életünket, értékválság, az egyház szerepének szükséges változása nemcsak az egyén, de a társadalom életében… Természetesen mindenről nem tudunk beszélni egyetlen lapszámban, feszítenek bennünket a terjedelmi korlátok is, és az eredeti tervekhez képest mindig változik, hogy végül mi fér bele egy-egy lapszámba. Azt viszont tudtuk, hogy Kubinyi Enikő kutatásairól beszélnünk kell, annyira húsbavágóak. Kubinyi Enikő biológus, etológus, az ELTE Etológia Tanszék tudományos főmunkatársa, az MTA doktora, akinek fő kutatási területe a kutyák viselkedése – s éppen ilyen irányú kutatásai során vette észre, hogy a kutyatartás nemcsak a családi dinamikákra, de a teljes társadalomra is hatással van.

Jól tudom, hogy az európai háztartásokban több macska és kutya él, mint gyerek? Milyen tanulsággal és milyen következményekkel lehet ez a társadalom számára?

Több az állatkedvenc az otthonokban, mint a gyerek. Magyarországon körülbelül egymillióval több kutyát tartanak az emberek, mint ahány 18 év alatti gyereket nevelnek. Ha ehhez hozzátesszük, hogy a gazdák nagyjából hatvan százaléka családtagnak, tíz százaléka (szőrös) gyereknek nevezi kedvencét, akkor teljesen jogos a kérdés, hogy helyettesítheti-e a kutya, macska a rokonokat, gyerekeket egy családban. A mai ember életéből egyre inkább hiányoznak a rokonok, legalábbis az olyan rokonok, akikkel együtt élnek és feltétel nélkül szeretik őket, úgy, ahogyan egy kutya teszi. A csökkenő születésszám, a mobilizáció, a digitalizáció, a megváltozott életvitel és még sok más ok miatt az elmagányosodás korát éljük.

A kutya olyan, mint egy gyerek? Egy ugató kutyát sokszor jobban tolerálnak közösségben, mint a síró babát, a kutyabarát helyek nem mindig gyerekbarátok is... Vajon ennek mi lehet az oka? Milyen szociális viselkedési mintákkal bírnak a kutyák?

A kutya nem olyan, mint egy gyerek. Egy kutya miatt nem kell otthagyni a munkahelyet, nem kell hozzá éjszaka felkelni, egész napos készenlétben állni, intézmények elvárásaihoz alkalmazkodni. Nem kell hozzá partner, termékeny kor és stabil anyagi háttér. A kutyatartás valójában nem túl bonyolult, a kutyák könnyen alkalmazkodnak az emberhez. Minimális kényelmetlenség mellett maximális figyelmet és rajongást, feltétlen szeretetet nyújtanak a gazdájuknak. A jól szocializált kutyák csendesek, szófogadók, barátságosak, nincs velük gond. A munkahelyre bevitt kutya egész nap nyugodtan fekszik az asztal alatt, gyerek esetén ilyesmi fel sem merül.

Segíthet-e bennünket a kutyák és gazdáik közti kötődés működésének mélyebb ismerete? Hogyan?

Érdekes azon elgondolkodni, hogy miért van a gazdának szüksége arra, hogy egy állat kötődjön hozzá. Ha csak azért, mert egyedül érzi magát, akkor lehet, hogy hatékonyabb, ha emberekhez próbál meg kapcsolódni. Az igaz, hogy ebben egy barátságos kutya segíthet, de lehet, hogy több problémát generál, mint amennyit megold. A kutya oldaláról azért fontos a kötődés kutatása, mert sokukat hagyják otthon egyedül, ami óriási stresszt válthat ki belőlük és ugatnak, rombolnak. Ez érzelmi, anyagi terhet jelent nem csak a gazdának, hanem a környezetének is.

A hazai lakosság mekkora része érintett? A háztartások hány százalékában van kutya?

Tavalyi vizsgálatunk szerint a háztartások körülbelül negyven százalákában tartanak kedvtelésből társállatot, leggyakrabban kutyát. Tíz háztartásból háromban él kutya.

A kutyát neveli, tanítja a gazdája és/vagy fordítva? Milyen személyiségformáló hatással bír a kutyatartás?

Mint minden kapcsolatban, itt is hat mindkét fél a másikra. Nincs arról tudományos adat, hogy a kutyatartás megváltoztatná az emberek személyiségét, általános érvényű hatás valószínűleg nincs is. Előfordulhat, hogy egy újdonsült kutyás megtanulja jobban beosztani az idejét, könnyebben elfogadja a változásokat, kedvesebb lesz másokkal, vagyis lelkiismeretesebbé, nyitottabbá, barátságosabbá válik. De ennek az ellenkezője is megtörténhet. Sok minden múlik a kutya személyiségén, egészségén, viselkedésén is. Egy agresszív, beteges, viselkedési problémás kutya biztosan növeli a gazda szorongását és stresszesebbé teszi az életét. A kutyatartás komplex jelenség, nincsen egyértelmű következménye pusztán annak, hogy valakinek megjelenik az életében egy kutya.

Az állat/kutyatartásban megfigyelhetők változó tendenciák? Felelős állattartók a magyarok? Még inkább: hol élnek a hazai kutyák, való-e városi embernek kutya?

A kutyatartás történetéről bizonytalanok a statisztikai adatok. Mivel nem számítottak hasznos állatnak, összeírásukkal nem nagyon foglalkoztak a hatóságok. Varga György kutatásai alapján másfél évszázada, 1874-ben Budapesten nyolcezer-háromszáz „törvényes existentiájú eb” volt, 1990-ben pedig körülbelül kilencvenötezer. Lakosságarányosan a legtöbb kutya az alföldi megyékben él, a legkevesebb pedig Budapesten. Érdekes, hogy 2021-ről 2022-re duplájára, több mint kilencszázezerre ugrott az oltott kutyák száma. Azt nem tudjuk pontosan, hogy ennek mi az oka és azt sem, hogy mekkora az oltatlan kutyák száma.

Az, hogy nagyobb figyelemmel fordulunk házi kedvenceink felé, összefüggésben van más társadalmi folyamatokkal?

Állatokat hobbiból, nem haszoncélból tartani évezredekig a gazdag emberek, nemesi réteg kiváltsága volt, de az ipari forradalom óta egyre többen megengedhetik maguknak. Az anyagi jólét, az elmagányosodás, a divat mind befolyásolja, hogy az emberek hogyan viszonyulnak az állattartáshoz. Az emberek elemi, az evolúció által formált igénye a kapcsolódás másokhoz, a gondoskodás a rászorultakról. Ugyanakkor friss felmérésünk szerint a magyar felnőttek közel kilencven százaléka hetente egy órát sem foglalkozik hat év alatti gyerekekkel. Ha belegondolunk, ez vadonatúj jelenség az emberi történelemben. A gyerekeket mindig egy közösség nevelte, most viszont életük első éveit egy-két emberrel kell tölteniük. Ez óriási kihívás a gyerekek és a szülők számára is, ami sok mentális problémához vezet. A másik oldalról pedig kielégületlen és akár fel sem ismert gondozásvágy él mindazokban, akik körül nincs kisgyerek. Erre a helyzetre megoldást nyújthat egy kutya. Persze önmagában ez kevés magyarázat a kutyák népszerűségére, temérdek más oka is lehet annak, miért tart valaki kutyát.

Lehet összefüggés a házikedvencek megnőtt száma és a csökkenő gyermekvállalási kedv között? Tehetnek arról, hogy „hiányoznak” az unokák, az unokatestvérek a családokból?

Létezik egy teória, ami szerint a kutya „parazita”, élősködő, aki a gazdafaj kárára szaporodik, kihasználja az erőforrásait. De ha így lenne, akkor azt látnánk, hogy a kutyatartóknak ritkábban van gyerekük, a helyzet viszont nem ez. Sőt, azokban a háztartásokban van nagyobb gyakorisággal kutya, ahol gyereket is nevelnek. Ez arra utal, hogy ahol van hely és idő a gyerekeknek, ott elfér a kutya is, vagy kifejezetten a gyerekek kérésére szereznek be kutyát. Érdekes, hogy a hazai társállattartóknak több unokatestvére van, mint azoknak, akiknek nincs ilyen kedvencük, de ez is azt mutatja, hogy a nagyobb családban a kutyának is van helye, és aki kutyával nőtt fel, annak felnőttkorában is van kutyája.

Ugyanakkor kétségtelen, hogy vannak olyan emberek, akik nem vállalnak gyereket, de a kutyájukat a gyereküknek nevezik és részben úgy is bánnak vele, mintha kisbaba volna, például felöltöztetik, ölben vagy hordozóban tartják és babakocsiban viszik sétálni. De jellemzően ők sem azért mondanak le a gyerekvállalásról, mert inkább kutyát akarnak tartani, hanem a megfelelő partner hiánya, a bizonytalan anyagiak, lakhatási problémák, kiszámíthatatlan jövőkép, túlnépesedés, klímaszorongás, gyerekkori traumák miatt. Így gyereket ugyan nem vállalnak, de gondoskodási késztetésüket levezetik a kutya, macska felé. Hasonlóképpen azok, akiknek kirepültek a gyerekei, de unokáik nincsenek vagy csak nagyon messze, kisállatot kezdenek el dédelgetni. Ez teljesen érthető, de társadalmilag valószínűleg nem a legjobb megoldás, hiszen akár a túlterhelt kisgyerekes szülőknek és intézményeknek is nyújthatnának segítséget. Például a megfelelő szűrések után naponta 2-3 órára bemehetnének a bölcsődékbe, óvodákba és személyre szabottan foglalkozhatnának a kicsikkel, mesélhetnének, énekelhetnének nekik. Vagy a környékbeliek gyerekeit kivihetnék a játszótérre, szervezhetnének szülőházat, ahol közösen főzik meg az ebédet, és így tovább. De ennek a módját még nem találta ki a társadalom. Kisközösségek szervezése, működtetése helyett egyszerűbb beszerezni egy aranyos kiskutyát. Jelenleg inkább az a jellemző, hogy az emberek mások neveletlen gyerekeire haragszanak és nem jut eszükbe, hogy a szülőkre rótt feladat egyedül teljesíthetetlen, a közösség segítségére volna szükség, hogy a gyerekek megkapják a szükséges odafigyelést és szeretetet, ami által kiegyensúlyozott, empatikus, a környezetével harmoniában élő felnőttekké válhatnának.

Segítségére lehet-e az embernek négylábú társa szociális kapcsolatok kiépítésében? Jelenthetnek újfajta kapcsolódási pontot a társadalom egyes csoportjaihoz/csoportjainak? A „macskás nő” előítéletet sem nélkülöző toposza jut az eszembe, mely esetben a macskatárs a magányosságra nyújtott válasz is egyben.

A társállat összeköthet és el is választhat a másik embertől, a közösségtől. Attól függ, hogy mi az állattartás célja és hogy sikerül-e ehhez megfelelő egyedet találni.

Kik szeretnének jobban állatot: nők, férfiak vagy gyerekek? Egyszerre jut az eszembe két kép is, az első, amely az irodalomban, művészetekben is ismert toposz, amikor is a gyermek megfogalmazza, hogy kutyát/macskát szeretne. A második pedig a felnőtt, akinek a képe az eddigiekben formálódott: a gondozási igényét kielégíteni vágyó (egyedülálló?) felnőtt. Mik a legjellemzőbb motivációk a kutyatartás mögött?

A kutyagondozási feladatokat a háztartásokban jellemzően a nők végzik, ahogy a gyerekek körüli teendőket is. A hazai kutyatartók főként „csak úgy”, szeretetből tartanak kutyát, értékelik, hogy a kutya örül nekik, társaságot nyújt, lehet simogatni, tanítani, foglalkozni vele. De emellett sokan vannak még ma is, elsősorban a falvakban, akik a házőrzőt látják a kutyában, ami a jelenlétével némi biztonságot ad és jelez, ha idegen érkezik.

Végül is, előnyére válik-e az embernek a kutyatartás? És a társadalomnak?

Erre a kérdésere nem lehet igennel vagy nemmel válaszolni. A Földön sok olyan kultúra van, ahol a kutya tisztátalan állat vagy csak az utcakép része. Ne feledjük el, hogy a körülbelül 800 millió kutya nyolcvan százaléka az utcán él, Afrikában, Ázsiában, Dél-Amerikában. De elég Görögországig, Törökországig utazni ahhoz, hogy lássuk, milyen békésen együtt tudnak élni az utcai kutyák a lakossággal. Ezek a társadalmak nem jobbak, nem rosszabbak, mint a miénk. Nálunk segíthet egy magányos, egyedülálló embernek, ha a kutya miatt ki kell mozdulnia a lakásból, míg más kultúrában senkit nem hagynak magára, illetve kutya nélkül is tudnak barátkozni a szomszédokkal, ezért a probléma fel sem merül.

Az eddigi kutatásokban volt bármilyen területen is jelentősége annak, hogy az állattartó keresztény volt?

Magyarországi mintáinkban nem találtunk különbséget a vallási közösséghez tartozó és nem tartozó emberek között kutyatartás szempontjából, de amerikai adatok szerint azok, akik sok időt szentelnek a közösségüknek, ritkábban tartanak kutyát. Talán megkapják azt a figyelmet embertársaiktól, amire szükségük van és nekik is lehetőségük nyílik gondoskodni másokról. Az emberi faj sikeressége a csoportok különleges tulajdonságainak köszönhető, aminek alapvető eleme, hogy a csoporttagok ezer szállal össze vannak kötve és önfeláldozóan gondoskodnak egymásról.

Nemcsak kutatja a kutyákat, de együtt is él eggyel, ha jól tudom. Mi a legizgalmasabb az Ön számára a kutyákban? Mit tanulhatunk tőlük, illetve a kutatásainak a hasznosítási lehetőségeit hogyan lehetne megfogalmazni?

Harminc évig volt kutyám, de most nincs. Tavaly ősszel kellett elaltatnunk a több mint tizenöt éves, hosszú ideje mozgásszervi problémákkal küzdő labradorunkat. Évek óta a kutyák öregedésének kutatásával foglalkozom, és a saját kutyáim mellett közvetlenül is átéltem, milyen nehéz az idős kort betegen tölteni. A kutatásaink fő célja, hogy megnöveljük az egészséges élettartamot. Ebből a célból hoztuk létre az ELTE-n a Kutya Agy- és Szövetbankot is, ami más kutatócsoportok számára is biztosít biológiai mintákat. Mivel a kutyák és az emberek öregedése között sok a hasonlóság, ezért remélem, hogy az emberek számára is hasznosítható lesz néhány kutatási eredmény.

Mivel foglalkozik jelenleg kutatásai során? Hol érdemes követnünk a kutatócsoport eredményeit?

Jelenleg az MTA Lendület programjában azokkal a kérdésekkel foglalkozunk, amikről ebben az interjúban is beszélgettünk, vagyis azzal, hogy hogyan hat a társállattartás a társadalomra, illetve magukra az állatokra. A Nemzeti Agykutatási Program keretén belül pedig azt kutatjuk, hogyan függ össze a szaglási teljesítmény genetikai tényezőkkel, a bél- és orrmikrobiom összetételével, a kutya életkörülményeivel, a személyiségével és a külső tényezőkkel, valamint a szag típusával. Szeretnénk a kutyák és az emberek szaglását is összehasonlítani. Az eredmények az ethology.elte.hu című honlapunkon és a facebook Családi Kutya Program oldalán követhetők és itt, valamint a Kutyaetológia csoportban hirdetjük az aktuális tesztfelhívásainkat is.