Képmás interjú: „A társadalom mintha leértékelné a gyereket, a kutyát pedig fel”

Egyes becslések szerint hazánkban több kutya él a háztartásokban, mint gyerek. Vannak olyan országok a világon, ahol több kutyakocsit adnak el, mint babakocsit. Mi lehet ennek az oka? Miért lépett a kutya a gyerek helyére? Dr. Kubinyi Enikő biológust, etológust, az ELTE Etológia Tanszék tanszékvezető egyetemi tanárát, a Magyar Tudományos Akadémia doktorát kérdezte Bodonovich Ágnes a Képmás magazin számára.

Miért mutat nagyobb hajlandóságot a modern társadalom a kutyatartásra, mint a gyermekvállalásra? Mi változott meg?

Átalakult az életünk, az életmódunk. Az állatvilágban minden élőlényt alapvetően az mozgat, hogy utódokat hagyjon a világra, de az embereket nemcsak biológiai késztetések irányítják, hanem az is, amit az életük során megtanulnak, kultúraként magukba szívnak. Gyereket nevelni csodálatos és számomra – háromgyermekes édesanyaként – semmivel sem pótolható élmény. Viszont kétségtelen, hogy nagy kihívás ma gyermeket nevelni, főként, mert a szülők, sőt sokszor éppen az anyák, meglehetősen magukra vannak hagyva. Nincs meg az a fajta segítség, amely elődeinknek még megvolt. Őseink csoportokban éltek, melynek tagjai rendkívül ragaszkodók és hűségesek voltak egymáshoz. A gyerekekkel, újszülött kortól nemcsak a szüleik, hanem a csoport minden tagja foglalkozott. A kicsinek mindenkivel kialakult valamilyen fajta kapcsolata. Ezt szaknyelven kooperatív szaporodásnak hívjuk, és nagyon sokat köszönhet ennek a fajunk, sokak szerint a beszéd kialakulását is. 

Míg emberszabású rokonainknál, akiktől csak hatmillió éve vált el a fajunk, teljes mértékben az anyára van bízva az utódok túlélése, nálunk egy közösségre. Még ma is léteznek gyűjtögető, vadászó, halászó törzsek, ilyen például az afrikai Efé törzs. Náluk egy hathetes kisbaba többet van másnál, mint az édesanyja kezében. Míg évezredeken keresztül a gyermek gondozásával és nevelésével járó terhek megoszlottak a nagycsaládon, csoporton belül, ma egyedül a szülők, többnyire az anya vállát nyomják. Ebben az értelemben régen könnyebb volt gyermeket vállalni, nevelni, mint most. Nemhiába tartja a mondás, egy gyermek felneveléséhez egy egész falu kell. 

Agyunk genetikailag – több ezer éve – egészen más környezetre adaptálódott, és nem sokat változott azóta. Társas faj vagyunk, és ma hiányzik az a fajta támogató-szociális közeg, amely az őseink idejében még megvolt. Ezzel nem azt szeretném mondani, hogy régen minden jobb volt, hiszen például a gyermekhalandóság minimálisra csökkentése fantasztikus modernkori vívmány, csak annyit hangsúlyoznék, hogy biológusként megértem, hogy nem vállalnak az emberek gyereket, ha nem érzik maguk körül a támogató társadalmi közeget.   

Magunkra maradtunk, ezért félünk belevágni a gyermekvállalásba, és inkább kutyát tartunk?

Míg régen a csoport tagjai – gyerek, felnőtt, fiatal, idős – mindnyájan kapcsolatban voltak egymással, ma már tízből kilenc felnőttnek semmilyen kapcsolata nincsen hat év alatti gyermekkel. Márpedig az ember nem ért ösztönösen a gyerekneveléshez, meg kell azt tanulnia. Ha nem lát maga körül gyermeket, például azért sem mer gyermeket vállalni, mert nem tudja, mit kell vele csinálni. 

Az ipari forradalom magával hozta a gazdasági növekedést, a városiasodást. Megnőtt a mobilitás, csökkent a születésszám, és ekkor vált hobbivá a kutyatartás is. Nagyon átalakult a világunk. A meglévő kevés rokontól is távol költözünk, és alig tartjuk a kapcsolatot. Egyre többen élnek egyedül, sokan magányosak.Míg elődeink ugyanahhoz a csoporthoz tartoztak egész életükben, mi egy napon belül is több csoporttal kerülünk kapcsolatba: a munkahelyünkön, az iskolában, az edzőteremben stb., így nincs lehetőség arra, hogy olyan közösség alakuljon ki, mint őseink idejében, holott erre elemi igényünk volna, benne van a génjeinkben. De nemcsak a támogató közeg hiányzik, hanem az is, hogy szeretettnek, értékesnek, fontosnak érezhessük magunkat, és gondoskodhassunk valakiről. Ebbe a hiányba érkezett meg új szerepben, családtagként, olykor „szőrös gyerekként” a kutya, aki feltétel nélkül szeret, és lehet róla gondoskodni. Úgy gondolom, hogy azt a hiányt, amit a kutya betölthet, sokféleképpen próbálják pótolni az emberek. A kutyatartás sok stratégiánál egészségesebb lehetőség. De megjegyzem, átmenetekről beszélünk, sokan ma is az udvaron tartják a kutyát, és számukra csak egy hasznos, okos, szórakoztató állat – a gazdáknak csak kis része az, akinek a kutyája akár mindenkinél fontosabb.

Meg tudja-e adni egy kutya számunkra mindazt, amit az embertársainktól kellene, hogy megkapjunk? 

Sokfajta igényt ki tud elégíteni. Van, akinek ez elég is, van, akinek nem, mégsem keres más kapcsolatot. A kutya minden ember életében más szerepet, funkciót tölt be. Sokaknak csak hobbitárs, akivel eljárhatnak sportolni, akivel élvezhetik a sétát, aki játszótársa lehet a gyerekeknek. Míg másoknak ennél sokkal többet jelent. A kutya és az ember kapcsolatát vizsgáló kutatásainkból kiderült, hogy minden tizedik kutyatartónak a kutyája a legfontosabb. Mondják ezt olyan gazdik is, akiknek gyerekük van. Régészeti leletekből tudjuk, hogy már az ősidőkben is voltak olyan emberek, akiknek nagyon fontos volt a kutyájuk, például együtt temették el őket, de feltehetően nem sokan. Azt tudjuk, hogy most ezerből százan tartják a legfontosabbnak a kutyájukat, ami ötszáz éve ugyanennyiből feltehetően legfeljebb egy emberre volt igaz – természetesen ez csak tipp, senki nem végzett ilyen vizsgálatokat korábban. 

És hogy miért fontosabbak a kutyák, mint az emberek? Felméréseink során olyan válaszokat kaptunk a gazdáktól, mint hogy „sokat csalódtam az emberekben, de a kutyámban soha”; „az emberektől sok bántást kaptam, de a kutyám feltétel nélkül szeret engem”. A válaszadók 60 százaléka családtagnak tekinti a kutyáját, és 16 százalékuk egyetért a „szőrös gyerek” kifejezéssel, vagyis a gyerekükkel egy státuszba helyezik a kutyájukat, s teszik ezt minden rossz szándék nélkül. Ennek szerintem az az oka, ahogyan már korábban is említettem, hogy eltávolodtunk attól az életmódtól, amire a biológiai hajlamaink alapján igényünk lenne, és ma már sokan nem kapják meg azt a közösségi támogatást, feltétel nélkül elfogadást, amire igazából mindenki vágyik egy társas faj tagjaként.

További kérdések, amikre elolvasható válasz a cikkben:

• Milyen hatással van a kutyára, hogy más státuszba került? Megváltozott ettől a viselkedése?
• Nem hiába egyre népszerűbbek a kistestű, cuki kutyák, akik ölbe vehetők, hordozhatók?
• Milyen fajták tenyésztésére lenne szükség, figyelembe véve a megváltozott igényeket? 
• Sok pár előbb kutyát vesz, és utána vállal gyereket. Új szintet jelent a párkapcsolatban a kutya?
• Egy férfi ismerősöm mesélte, többen jönnek oda hozzá az utcán, amikor a család kiskutyáját sétáltatja, mint amikor babakocsiban tolja a kisgyermekét. Többen jegyzik meg a kutyára, hogy milyen aranyos, mint a gyerekére. Napjainkban sokakat jobban zavar a gyereksírás, mint a kutyaugatás. Mintha felcserélődtek volna a szerepek.

Végül: 

Erős kulturális változásnak vagyunk tanúi. Míg máshol a világban a kutya tisztátalan állat, a gyerek pedig nagy becsben van tartva, a mi nyugati típusú társadalmunk – sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de – mintha leértékelte volna a gyereket, a kutyát pedig fel. Ugyanis két dolgot tehet a társadalom ebben a megváltozott világban: vagy segít a szülőknek gyermeket nevelni, vagy nem segít, mert nincs erőforrása, és lebeszél a gyermekvállalásról, mert egyedül tényleg nem lehet kiegyensúlyozott, boldog gyereket nevelni. A mi kultúránk úgy tűnik, az utóbbi irányba megy. Nagyon individualista lett a társadalmunk, a szocializációnk során sokan azt tanulják meg, azt tapasztalják, hogy nem lehet másokra számítani, és így ők sem szívesen segítenek másoknak. Úgy is mondják ezt, hogy hiányzik a szolidaritás a társadalomból. Azt gondolom, ezen lehet és kell is változtatni. Kisgyerekkortól kezdve más üzeneteket kellene közvetíteni, és ki kellene találni, hogyan lehet újra bevonni az embereket a gyermeknevelésbe közösségi szinten. Amíg mindez nem történik meg, addig sokan a kutyát választják, mert vele könnyebb az élet, miközben valóban sok érzelmi igényt ki tud elégíteni.