Kutatásainkat is idézte a Qubit „Gyereket soha nem akartam, de a kutyámért a végletekig hajlandó vagyok elmenni” cikke. A vonatkozó részletek:
Egy tavalyi, Kubinyi Enikő etológus, az MTA-ELTE Lendület Társállat kutatócsoportjának témavezetője és Varga György, az ELTE Társadalom- és Gazdaságföldrajzi Tanszékének doktorandusza által végzett reprezentatív felmérés szerint viszont 2022-re „Magyarországon a felnőtt lakosság 38,5 százaléka él olyan háztartásban, ahol tartanak valamilyen állatot elsősorban kedvtelési célból, leggyakrabban, a háztartások 30 százalékában, kutyát. Ez a szám jóval alacsonyabb, mint az egy évvel korábbi, pandémia alatti felmérésben, ahol a kutyát tartó háztartások aránya 50 százalék volt.”
Még ha a Magyarországon élő kutyaállomány pontos létszáma bizonytalan is, annyi bizonyos, hogy a KSH adatai szerint Magyarországon alig több, mint 1,8 millió 18 évesnél fiatalabb ember él, a 14 éven aluli gyerekek száma pedig alig haladja meg az 1,4 milliót. Eszerint a hazai háztartásokban egészen biztosan több kutyát nevelnek, mint 14 éven aluli gyereket. Az általunk kérdezett Kubinyi szerint ez egyébként egész Európára és az Egyesült Államokra is igaz. Bár a kutyatartók túlnyomó többsége elismeri, hogy a kutya háziállat, kétharmaduk mégis családtagént tekint a kutyájára, és a reprezentatív mintában kérdezettek közül körülbelül minden tizedik hazai állattartó azt vallotta, hogy kedvence mindenkinél fontosabb számára. Ez az arány ráadásul azok körében sem volt alacsonyabb, akiknek gyerekük is van.
A költség-haszon elemzésben egy gyerek esélytelen a kutyával szemben
„Miközben a feltétel nélküli szeretetet, elfogadást meg lehet kapni egy kutyától is, az ebtartás lényegesen kisebb erőfeszítést és felelősséget jelent. Egy kutyát sokkal könnyebb gondozni, mint egy gyereket, kevesebb a teher, és attól, hogy valaki beszerez egy kutyát, továbbra is eljárhat a megszokott programjaira, nem kell átszervezni a munkarendjét”
– mondja Kubinyi. Az ELTE Etológia Tanszékének társállattartást kutató tudósaival együttműködő Szalma Ivett családszociológus, a Társadalomtudományi Kutatóközpont Reprodukciós Döntéseket Vizsgáló Lendület kutatócsoportjának vezetője a Qubitnek hozzátette, hogy „azokat, akik nem vállalnak gyereket, jellemzően nem az tartja vissza, hogy úgy döntenek, hogy inkább kutyát tartanak gyerek helyett. Sokkal inkább az történik, hogy a körülményeik miatt, vagy tudatosan gyermektelenek az életük egy pontján úgy döntenek, hogy magukhoz vesznek egy kutyát.”
A nemzetközi szakirodalmat idéző Szalma szerint a nők hajlamosabbak gyerekpótlékként tekinteni a kutyájukra, mint a férfiak, ugyanakkor a gyerektelen kutyatartók sokszor, még ha nem is tudatosan,
„afféle költség-haszon elemzést végeznek, amiből többnyire a kutya kerül ki győztesen. A szakirodalomból és a mi felmérésünkből is teljesen egyértelműen kirajzolódik, hogy a kutya azért van előnyösebb pozícióban, mert sokkal kevesebb érzelmi és anyagi befektetést igényel. Volt olyan interjúalanyunk, aki kiemelte, hogy ahhoz, hogy kutyája legyen, nem kellett átvészelnie a 9 hónapig tartó terhességet és a szülést. A dolgozó nők életébe ráadásul könnyebben beilleszthető egy kutya, mint egy gyerek. Előfordul, hogy az újdonsült kutyatartók azért kezdenek távmunkában dolgozni, hogy együtt lehessenek kedvencükkel, ám a kutya – egy gyerekkel ellentétben – nem hátráltatja az otthoni munkavégzést. Többen említették azt is, hogy »a kutya akkor is szeret, ha nem játszol vele, mert aznap épp nincs hozzá kedved«. Előfordul, hogy a kutyatartást a gyerekvállalás előszobájaként értelmezik, és ahová később valóban született gyerek is, ott a kutya többnyire azonnal el is veszíti korábbi, a gyerekéhez hasonló családon belüli státuszát.”
A gyerekek az emberi társadalmi egyre nagyobb szeletéből kiszorulnak, a kutyák épp ellenkezőleg
Bár a kutyatartók körében végzett hazai reprezentatív felmérésből kiderül, hogy a magyarországi gazdáknak csak a 16 százaléka nevezi „szőrös gyerekének” a kutyáját, a nemzetközi szakirodalomban azonban több cikk is megjelent arról, besorolható-e a gazdák gondozási stílusa ugyanazokba a kategóriákba, amelyeket a 20. század derekától a gyereknevelési stílusokról állapítottak meg pszichológusok és szociológusok. Bár felmérésükben nem vizsgálták, hogy van-e összefüggés a kutyatartás népszerűségének a növekedése és a gyermekvállalási kedv csökkenése között, mint ahogy azt sem, hogy a kutya a gazdák hány százalékánál tölti be a gyerekpótlék szerepét, Kubinyi szerint teljesen új jelenség, ami viszont kitűnik a vizsgálatukból: a 18 év feletti kutyatartók túlnyomó többségének, több mint a négyötödének egyálalán nincs semmilyen kapcsolata 6 éven aluli gyerekkel. Kubinyi szerint ilyesmire soha nem volt példa az emberi faj 200 ezer éves evolúciója során. Mint az etológus a Qubitnek kifejtette,
„az iparosodás és az urbanizáció előtt a gyerekeket egy közösség nevelte, így szinte minden felnőtt részt vett a gyerekek életében. A mai társadalmak teljesen máshogy kezelik a gyerekeket: az életünk nem gyereknevelésre van berendezve, a felnőtteknek épült. Miközben gyerekvállalásra ösztönöznék az embereket, a gyerekek nem olyan világba születnek, ahol megértenék vagy igazán figyelembe vennék őket. Nincsenek megfelelő közösségi terek és közösségek sem. »Egy gyerek felneveléséhez egy falu kell«, szólt a régi közmondás, ami azt jelentette, hogy a gyereknevelésben mindenki részt vett. Manapság viszont az a jellemző, hogy a gyerekek egy-két felnőttel élnek, akik nem tudják a gyereknevelés feladatait másokkal megosztani, ezért fáradtak, kizsigereltek. A gyerekek a felnőttektől kevés figyelmet kapnak, szinte csak az elvárásoknak kell megfelelniük. Egymással alig van lehetőségük szabadon játszani, az autóforgalom miatt a szülők nem merik kiengedni őket még biciklizni sem. Nem úgy élünk és nem úgy épülnek fel a településeink, ami segítené a gyerekek szocializációját, a spontán társas kapcsolataik kialakulását és azt, hogy a környezetükkel harmóniában élő, kiegyensúlyozott emberré váljanak.”
Bővebben a Qubit-en.